Boldogkőváralja új arculatának megtervezése

Egy olyan falunak, amely főként a vendéglátásból él, kiemelt figyelmet kell fordítania arra, hogy naprakész információkkal, csábító ajánlatokkal és a hely szépségeit profi módon bemutató képanyaggal adjon hírt magáról a nagyvilágnak. Ennek jegyében egységes és modern arculatot terveztünk az önkormányzat részére a legjobb hatás elérése végett.

A helyi könyvtár informatikai fejlesztése

Boldogkőváralján – ahogy a magyarországi kisebb településeken szinte mindenhol – sokan nem engedhetik meg maguknak sem a szélessávú internet előfizetési díját, sem pedig saját számítógép vásárlását. A hátrányosabb helyzetű gyerekek eddig a könyvtár egyetlen számítógépen internetezhettek fejenként mindössze 15 percig, mostanra támogatóink segítségével 6 számítógépen ismerkedhetnek a világhálóval.

Iskolai jutalomgépek 2008.

Szinte minden iskolában jutalmazzák a jeles és kitűnő tanulókat, Váralján azonban behoztunk egy új szempontot a rendszerbe ezzel a projekttel:
az önmaga korábbi teljesítményéhez képest legnagyobb javulást elérő gyerek (ebbe beletartozik a magatartás és a közösségi érdekében végzett munka is) minden évfolyamból…

Átfogó fotódokumentáció készítése a településről – 2008.

Minden marketing anyag egyik legfontosabb összetevője a professzionális képi háttér, amely megkönnyíti a grafikus munkáját, legyen szó akár weboldal, akár prospektus készítéséről. Önkéntes munka keretében készült fotóink teljes részletességgel mutatják be a településünket.